#Magyar Nemzeti Bank

Jegybanktörvény: Matolcsy nem teljesíti az IMF-hitel feltételeit
 

Jegybanktörvény: Matolcsy nem teljesíti az IMF-hitel feltételeit

Benyújtotta a parlamentnek Matolcsy György a jegybanktörvény és az alaptörvény jegybankra vonatkozó részének a módosítását, bevallottan azzal a céllal, hogy a szabályozás az uniós rendelkezéseknek megfeleljen. Ez kevesebb, mint amit az Európai Központi Bank követel, és betűre megegyezik azzal, amit a kormány a legutóbbi levelében ajánlott. Ha optimisták vagyunk, akkor megtörtént az informális megegyezés. Ha nem, most fogjuk csak igazán összerúgni a port a nemzetközi szervezetekkel.

hvg.hu hvg.hu

Kicsit sárga, kicsit drága, de legalább a miénk
 

Kicsit sárga, kicsit drága, de legalább a miénk

Egyre több cég ösztönözné arra a fogyasztóit, hogy a hagyományos postai befizetés helyett banki átutalással rendezzék a számláikat. Az emberek egyelőre nem fogékonyak erre a fizetési módra, pedig a társadalmi haszna nem elhanyagolható.

D. Kovács Ildikó D. Kovács Ildikó

MNB-alelnök: igazolódni látszik a kamatemelés elvetése
 

MNB-alelnök: igazolódni látszik a kamatemelés elvetése

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának "észben kell tartania" a forint erősödését és a piaci feszültségek enyhülését, amikor kamatdöntő ülést tart februárban - mondta Karvalits Ferenc, az MNB alelnöke a Reuters brit hírügynökségnek adott interjúban hétfőn.

MTI MTI

Nem Simor fizetésén lovagol az EU
 

Nem Simor fizetésén lovagol az EU

Karvalits Ferenc, a jegybank alelnöke szerint nem az MNB elnökének eskütétele és fizetése a hiteltárgyalásokat megelőzően a leginkább kifogásolt kérdés, hanem a jegybanki függetlenség.

MTI MTI



Újabb csörte várható jövő héten a magyar jegybanki törvény ügyében
 

Újabb csörte várható jövő héten a magyar jegybanki törvény ügyében

Ötoldalú szakmai informális egyeztetésen vitatják meg jövő héten a magyar jegybanki törvénnyel kapcsolatos kifogásokat – közölte pénteken a Nemzetgazdasági Minisztérium. Az Európai Központi Bank csütörtökön hozta nyilvánosságra véleményét a jogszabály tervezett módosításaival kapcsolatban. Eszerint az EKB-nak továbbra is súlyos aggályai vannak a Magyar Nemzeti Bank (MNB) függetlenségével kapcsolatban.

hvg.hu hvg.hu


Hét százalék maradt a jegybanki alapkamat
 

Hét százalék maradt a jegybanki alapkamat

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 7 százalékom hagyta keddi ülésén a jegybanki alapkamatot. A testület továbbra is az óvatos monetáris politikát tartja indokoltnak, ismét kiáll a mielőbbi IMF/EU-megállapodás mellett, és figyelemre méltónak nevezi a kormány strukturális intézkedéseit.

MTI MTI

Áprilistól indul az MNB banki lélegeztetője
 

Áprilistól indul az MNB banki lélegeztetője

A vállalati hitelezés támogatása érdekében április 3-tól kétéves hiteleszközt vezet be a Magyar Nemzeti Bank (MNB), ezzel párhuzamosan bővíti az általa fedezetként elfogadott értékpapírok körét és átalakította a fedezetek befogadási mértékeit - közölte a jegybank kedden.

MTI / hvg.hu MTI / hvg.hu

Kamattartást várnak az MNB-től a londoni elemzők
 

Kamattartást várnak az MNB-től a londoni elemzők

Egyöntetűen a jelenlegi 7,00 százalékos alapkamat változatlanul hagyását várják londoni felzárkózó piaci elemzők a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülésén. A jövőbeni MNB-kamatpálya pedig a citybeli vélemények szerint az IMF/EU-tárgyalásoktól, ezzel szoros összefüggésben a jelenleg érezhetően javuló kockázati környezet további alakulásától, valamint az inflációs kockázatoktól függ.

MTI MTI

A hét, amikor nagy sallert kaptunk az újabb megszorítás mellé
 

A hét, amikor nagy sallert kaptunk az újabb megszorítás mellé

Sejteni lehetett, hogy az uniós felzárkóztatási támogatások megvonásával fenyít meg minket az Európai Bizottság. A kormány megelőző csapásként újabb megszorítással állt elő. Startol az új görög csomag, és ha befuccsolna, mi még mindig IMF-védőháló nélkül lennénk. A helyzet előmozdítására Simor András visszautasíthatatlannak tűnő ajánlatot tett Orbán Viktornak. A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.

hvg.hu hvg.hu

Simor lemond a fizetéséről
 

Simor lemond a fizetéséről

Simor András hátrányos helyzetű közgazdászhallgatóknak ajánlotta fel fizetését visszamenőleg 2010 szeptemberétől mandátuma lejártáig. Célja ezzel, hogy minél előbb hozzájuthassunk az IMF-EU-hitelhez. A jegybankelnök erről levélben tájékoztatta Orbán Viktort. Simor feltétele ugyanakkor, hogy a parlament állítsa helyre a Magyar Nemzeti Bank vezetőinek fizetését.

hvg.hu hvg.hu

Csökkent az MNB devizatartaléka
 

Csökkent az MNB devizatartaléka

Magyarország devizatartalékai 527 millió euróval 37,247 milliárd euróra csökkentek januárban, és még így is 3,632 milliárd euróval haladták meg az egy évvel korábbi állományt - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden közzétett adataiból.

MTI MTI

Több százmilliárddal segítette az MNB a végtörlesztést
 

Több százmilliárddal segítette az MNB a végtörlesztést

Az MNB a decemberi, végtörlesztéshez kapcsolódó euróeladási tenderén 119 milliárd forintnyi ajánlatot fogadott el, derül ki a jegybank csütörtökön kiadott közleményéből. Ezzel együtt összesen már 479 milliárd forintnyi euróval támogatta az MNB a végtörlesztést.

MTI/hvg.hu MTI/hvg.hu




Már az MNB-nél van a javaslat a jegybanktörvény módosításáról
 

Már az MNB-nél van a javaslat a jegybanktörvény módosításáról

A Magyar Nemzeti Bank tanulmányozza a jegybanktörvény módosítására vonatkozó kormányjavaslatot - közölték csütörtökön. A Nemzetgazdasági Minisztérium szerdán jelentette be, hogy a kormány több ponton módosítaná az MNB-ről szóló törvényt, amely miatt az Európai Bizottság január 17-én kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen.

MTI MTI